|
Lehet, hogy az egész mindössze három nap, és már csak integet, amikor anya azt mondja, délután jövök.Lehet, hogy egy hónap, amíg elfogadja az új helyzetet, és a szülők is megnyugszanak: minden rendben, jó közösségbe került a kicsi.
Először elveszett, bújik anyához, az öléből nézi, hogy mennek itt a dolgok. Aztán felcsillan a szeme, elmosolyodik, amikor meghall egy dalocskát, amit otthon énelektek, vagy nagy bátran felfedezőútra indul a piros autóért a szoba túlsó végébe. Lassan megismeri a környezetet, összebarátkozik a többiekkel, elfogadja az óvónéni segítő kezét. Biztonságban érzi magát. Anya pedig a játszószönyeg szélén ülve mosolyog, pedig lehet, szíve szakad. Hiszen csak most volt, hogy először elmosolyodott, felemelte a fejét, felállt... Most pedig külön útra indul.
Külön útra indul, közös segítséggel.
Mert szerintünk fontos, hogy a szülő addig üldögélhessen együtt az autósszőnyegen a kicsivel, míg mindketten készen lesznek arra, hogy elváljanak egymástól.
Fontos, hogy az óvónéni és a szülők közösen segítsék a gyermeket abban, hogy elfogadja az új környezetet, a többieket, a gyerekeket és felnőtteket.
Fontos, hogy az óvónéni a legapróbb részletekig megismerje a pici szokásait, és segítsen neki abban, hogy itt is otthon érezze magát - legyen szó akár a reggeli szokásos kakaóról, a kedvenc hátrahúzós kisvonatról, vagy éppen arról, hogy a maciját ölelve szeret elaludni délután.
Valamint fontos, hogy az óvónéni az édesanyának is tudjon segíteni, tanácsot adni, hogy meg tudja könnyíteni az elválást.
A beszoktatás, az elválás ideje mindenki számára fontos, meghatározó. Ezért a Csillag Családi Napközikben INGYENES a beszoktatás, tartson akár egy hétig vagy egy hónapig. Amennyiben kérdése lenne a beszoktatással kapcsolatban, kérjük, írja meg, vagy látogasson meg bennünket az Ön által kiválasztott Családi Napköziben.
Tekintse meg szakmai céljainkat is!
Egy kis plusz: Egy óvodai beszoktatásról írt cikkben olvastam:
"...Szeptember első napjai azonban már a várttól eltérnek. A palánták többsége fensőbbségesen elvonul az őt kísérőtől…gyere értem délután…és az anya, apa, nagymama döbbenten veszi tudomásul a helyzetet. Persze azért akad olyan is, hogy a kicsivel együtt játszik anyuka és mindketten elmerülnek az ovis napok újdonságaiban. Van pici, aki néhány nap után ébred rá, hogy „engem itt hagytak…”, akkor kezd keseregni, az addig magabiztos szülő is meginog. Most mit tegyek, Vigyem haza ebéd után – de már dolgozom. Nagymama nincs, apa sem ér ide. Következnek azok a napok, amikor a folyosón az éppen arra járó kollega, vagy jómagam vigasztalom a sírással küszködő anyukát, és zsebkendővel itatjuk fel a könnyeket. Mert Ő is gyámolításra szorul. Az ő lelke is fáj. Megbízik ő bennünk, de akkor is… Telnek, múlnak a napok, a könnyek már egyre ritkábban hullanak…persze azért mindig akad, lesz ok arra, hogy inkább otthon szeretne maradni a kicsi és a nagy is (anya, apa). Aztán a napok múlásával egyre szorosabb lesz az a kötelék, amely évekre összeköt bennünket.
Három, vagy 4 év múlva pedig azért hullanak a könnyek, mert elmennek egy következő világot megismerni…és akkor egy kicsit majd mi fogunk könnyezni…"
|
